Egy jóllakott polgár vallomása


Egy sötétbe nyúló, nagyszabású vasárnapi családi ebéd nemcsak arra jó, hogy sűrű leveseket, omlós hústekercseket, a mediterrán identitást erősítő sült zöldségeket és hasonlókat vegyünk magunkhoz, ahol minden fogást és minden pohár vörösbort könnyfakasztóan vicces családi történetekkel kísérünk el.

Ugyanis mindezeken felül, mondhatni desszertként, már-már kiderült, hogy Márai Sándor is akár a családhoz tartozhat.

És mivel ez félig komoly, így posztumusz neki is mindenképpen járt egy hústekercs és egy falat a sült zöldségekből.

Beleborsózik a bőr, hogy miféle történelem, történetek, nevek és arcok bukkannának itt fel, ha sűrűbbek lennének ezek a sötétbe nyúló családi asztalkörülülések.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése