Amy Winehouse meztelen, de nem csak úgy 1


Amy Winehouse, aki a – tényleg egészen rendkívüli – hangja mellett leginkább az alkohol és a kemikáliák terén nyújtott kísérletező kedve miatt lett állandó szereplője a sajtónak levetkőzött. Mentségére – a hangja mellett – az szolgáljon, hogy pályatársaival ellentétben nem feltűnési viszketegségből tette, neki amúgy is nehéz lenne überelni a korábbi sztorikat, hanem az ügyért. A kép az Easy Living brit női magazinban jelent meg, hogy a figyelmet felhívja a mellrák veszélyeire.

Amy Winehouse meztelen

Innen.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

Egy kis gondolat “Amy Winehouse meztelen, de nem csak úgy

  • mm
    Hold Bejegyzés szerzője

    Bevallom, azon agyalok, számomra mennyiben hiteles, ha Amy hívja fel a figyelmemet a mellrákra.

    Ugyanis nagyon fontos, hogy valóban HITELES legyen az üzenet, no meg a hordozója. Olyan, aki átélte szűkebb környezetében a rákot, de minimum a saját személyes életében tett már arról bizonyságot, hogy át tud élni nagyon komoly dolgokat is. Mert a rák ilyen.
    Nagy bocsesz, de Amy inkább iszik egyet erre az egészre… :((