A zöldhagyma mellékíze 1


Tulajdonképpen akár szerethetném is a zöldhagymát, és az sem lehetetlen, hogy valójában szeretem is.

Fogalmazzunk úgy, bonyolult kapcsolatban vagyok vele.

Hiszen nem teljesen élvezetmentes, amikor a növény gusztusos, organikus zöld tömlőjéből apró karikákat (4-5 db) szelek, melyeket akkurátusan ráhelyezek a vajas (plusz fehér és friss) kenyerem tetejére.

A körömnyi darabkák kellemes mellékízt, afféle ideiglenes harmóniát adnak a vacsorámnak.

Azért fontos az ideiglenes jelző, mert a zöldhagyma íze, mihelyst kikerül a vajas kenyér összefüggéséből, meglehetősen tapintatlanul viselkedik.

Konfliktusba keveredik szinte minden más ízzel, önzőn és erőszakosan előtérbe tolja magát a számban, a gyengéket leteperi és az erőseknek is beszól, persze otrombán, suksükölve. Még a fogkrém sem tudja kordába terelni a modortalan pimaszt.

Így lesz a néhány perces harmóniából hosszan, akár másnap délelőttig elhúzódó diszharmónia.

Zöldhagymák nélkül egy kicsivel egyszerűbb lenne az élet.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

Egy kis gondolat “A zöldhagyma mellékíze