Fingjuk sincs 18


Nézem az Európa Parlament vitáját a magyar ügyekről.

Szép kis bohóckodás, szép kis bohócokkal.

A sok tudatlan nyugati pojácának (már bocsika), de fingjuk sincs, hogy mi történik nálunk.

Talán ha egyszer eljönnének a csávók körülnézni.

Orbán Viktornak sok mindenben nincs igaza, sok hülyeséget is csinált, de émelyítő látni, hogy a másik fél külföldi bohócokat használ fel, akik kollektívan megaláznak egy népet.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

18 Gondolat “Fingjuk sincs

  • mm
    Olvasó Bejegyzés szerzője

    Valóban nincsenek képben, mert a kormány igazi geciségeit szóba sem hozzák. Szájer bohóc miért nem említette, hogy a felesége milyen fontos pozíciót kapott? Kilenc évre bebetonozva.

    Á, nincs összefonódás.

    De a békés tüntetők szemkilövésének emlegetése megvolt. Mert az elmúltnyócév a hibás. De hogy a békés tüntetők 20 milliárdért Fradi stadiont kapnak az nem került szóba.

    A jogok megnyirbálása sem. Szájer szerint a magyarok felháborodva hallják miket írnak külföldön Magyarországról és nem értik, miért.

    A Kádár rendszerben nem volt ilyen nyílt és ilyen ocsmány a kormánypropaganda.

    Szájer vajon miért nem említette hogy miért küldenek rendre más tartalmú törvényeket az EU-nak, mint amik itthon megjelennek? Orbán miért mond mást külföldön, mint idehaza? Az ember aki nem hazudik miért állítja hogy senki nem járt rosszabbul, hogy a vállalkozások számára megteremtődött a növekedés esélye?

    Lehet tapsolni, dübörög a gyorsnaszád!

  • mm
    jozinga Bejegyzés szerzője

    Nem mondom, hogy nem karcolódott meg Magyarországon a demokrácia, de sajnos nem vagyok biztos benne, hogy Magyarországnak az eddigi értelemben véve vett demokráciára lenne szüksége.

    Láttuk, hova jutottunk vele, azt is látjuk – és erre jó volt az EP-közvetítés -, hogy hova jutott Európa.

    Borzasztó színvonalú volt ez a vita, túlfizetett, senki által meg nem választott brüsszeli fazonok felháborító hülyeségeket mondtak Magyarországról, arról a helyről, ahol nagy valószínűség szerint még sose jártak, arról csak azokból az újságcikkekből informálódnak, amiket eléjük tesznek.

    Ha a mai vita jellemzi az EU-t, akkor annyira nem kell sajnálni, hogy tönkremegy, mondhatni, ez a természetes.

    Tényleg nincs sok kedvem az egész vitához, de – az előttem szólóval ellentétben – valamiért nem hiszek abban, hogy az Európa Parlamentnek Szájer feleségével vagy a Fradi-stadion bekerülési költségével kellene akkor foglalkoznia. Ezek nevetségesen kispályás dolgok, pont akkor, amikor az egész kontinens pelenkázásra szorul, és éppen azért, mert a drágalátós Brüsszeli urak és hölgyek elkúrták a dolgokat. Ami – tekintettel a ma látottakra – már kicsit érthető is.

    Szájer feleségével és a Fradi-pályával – kimondani is borzasztó – hazai pályán kell foglalkozni.

    Majd a választók eldöntik két év múlva, hogy mindez mennyit ért.

  • mm
    athosa Bejegyzés szerzője

    Jozinggal értek egyet, hozzátéve, hogy nem egyedülálló, hogy egy kormányhoz közel álló családtagot neveznek ki egy fontos posztra, gondoljunk csak Kennedy öccsére , aki igazságügy miniszter volt. DE ! Az olvasó saját ellenségét nevezné ki? Talán Gyurcsányt kellett volna? Vagy Draskovicsot? Valaki valakinek mindig a rokona…Nem ér ez annyit, hogy vita legyen belőle. Senki nem emelt kifogást Szilvásy öccse ellen különöösebben, bár ha jól tette volna a dolgát, mint jós…:)
    Meglepett, hogy ilyen megengedőek az EU parlamentben, nem tartalmilag, hanem a viselkedés miatt. Talán provokálni akartak?

  • Bárdics András

    Kedves „Szerző”! Szerintem nagyon látványos, és figyelemfelkeltő a kirakat.
    Az üzleti életben, amihez gondolom egy cseppet sem konyítasz, egy jó cégér elengedhetetlen!
    Ha jobban odafigyeltél volna, az előző fóliázásunk, egy várost ábrázolt amint egy bomba csapódott be… gondolom azt nem tartottad annyira morbidnak mint ezt a bohócot ábrázoló bombafelhőt.
    A kirakat felújítására nem lett volna szükség, ha a tisztes állampolgárok akiknek szerinted zavarja a nyugalmát az ártalmatlan reklámunk, nem zúzzák porrá az előzőt… de gondolom téged ez egy cseppet sem érdekel.
    A legmorbidabb a feltett kérdésedben az, hogy egy tisztes vállalkozást miért próbálsz lejáratni a semmitmondó, unalmas blogoddal?
    Ha szeretnél elérni valamit az életben, akkor keress olyan témát ami az emberek nagy részét érinti a mindennapokban, vagy pedig érdekli.
    Ha ez nem megy akkor kénytelen leszel pályát módosítani, vagy egy tisztességes munkát keresni.
    Ja tudom…nagyon nehéz elszakadni egy aktuális seggtől… de ne aggódj mindig találsz egy újat amit lehet nyalni!
    Sok sikert az életben!
    Üdv a főnöködnek! Bárdics András

    Ha megkeresel egy kávé mellett folytathatjuk az eszmecserét!

  • Bombalerakat

    Nekem nagyon tetszik a kirakat! 🙂

    Jövő hét elejétől indítjuk a kirakatnéző buszokat az Ady térről!
    Addig megpróbálunk még összeszedni pár jeles darabot a városban, hogy minimum egy órás felejthetetlen programban lehessen része az érdeklődőknek!
    A program tartalmazza:
    -Buszjegy árát
    -Boltonként 5 perc nézelődés, fotózás.
    -3 perc vásárlás! (igény esetén)
    Jegyek elővételben már kaphatók: Bomba lerakat 🙂

  • xyz

    Kit érdekel mi van kívül, felszínes, ráérős duma.
    Ami bent van, az a lényeg!!
    Mi mindig imádtuk,(nem kevesen) de akinek nem tetszik az nyugodtan húzza a variálós belét a multik egyikébe pont oda való mert ott a legkisebb is számít.:-) Vagy egyszerűen csukja be a kedves szemét. Nevetek, mert szinte gettó a vasút környéke és kirakat van lefikázva.. 😀 Bezzeg mikor mindnen más zárva van akkor bizon térden csúszva kúszik be vásárolni ha tagadja, ha nem.

    Konkurens diszkont:-)