Norvégia


Érdekes, hogy az ilyen és ehhez hasonló esetek leginkább azokban az országokban történnekk, ahol a felszínen minden a legnagyobb rendben van.

Az USA-ban diákok lövöldöznek, az osztrákoknál is igen fura események zajlanak olykor.

Norvégia Európa egyik mintaországa, ahol olajpénzben fürdik az amúgy igen takarékos, szerény és visszafogott lakosság.

Ha azonban egy pillantást vetünk a norvég metálzenére, elbizonytalanodunk kicsit. (Ezt a blogbejegyzést meg 2008-ben követtem el.)

(Az is figyelemre méltó, hogy először mindenkinek a muzulmánok jutottak eszébe, aztán kiderül, hogy éppen ellenkezőleg.)


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése