Azt álmodtam, hogy újra le kellett érettségiznem. Nem csak nekem, hanem mindenkinek, illetve az én korosztályomnak biztos.

Talán túl sok oktatási reformos cikket szerkesztettem be az utóbbi időben.

Mindenesetbe egy nagy épületbe kellett mennem, talán Pécsen. Ott volt néhány ismerős is a korosztályomból.

Miközben a vizsgák megkezdésére vártunk, rájöttem, hogy semmit nem tanultam, és ez -például matematika esetében – nem túl megnyugtató. Próbáltam felidézni magamban a közel három évtizeddel ezelőtti matekfeladatokat, de nem nagyon ment.

Gondoltam, nem baj, majd lesz valahogy.

Nem mellesleg – a többiekkel ellentétben – semmiféle felszerelésem sem volt.

Mindezen vészjósló előjelek ellenére csak közepes mértékben öntött el az aggodalom.

A vizsgából aztán nem lett semmi, mert felébredtem vagy másfele kanyarodott az álom.