A mai legjobb és legrosszabb hír


Legjobb:

Tovább erősödött a forint: 269 forint alatt az euró, 210 forint alatt a svájci frank

Tovább erősödött a forint szerda estére: röviddel nyolc óra előtt egy euró 268,94 forintot ért, délután fél ötkor az eurót 269,41 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a kedd délutáni 270,02 forint után. Utoljára február vége felé volt 270 forint alatt az euró jegyzése.

Legrosszabb:

Csökkent a fülesbaglyok száma Baranyában

Csaknem húsz százalékkal csökkent az erdei fülesbaglyok száma Baranyában egy év alatt.

Bank László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) baranyai csoportjának irodavezetője elmondta az MTI-nek, hogy míg tavaly 12 gyülekezőhelyen 293 példányt számoltak a szakemberek, addig idén csupán 229-et a 16 megfigyelt területen.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése