Nézz felfelé néha!


Azok a csodálatos budapesti metrómegállók.

Nem tudom, közületek hányan csodálkoztak rá a budapesti metrómegállókra, én szinte mindig megteszem.

A 4-es metró szinte összes megállója műalkotás.

Itt van például a 2014-ben átadott Kálvin tér, ahol nemcsak a szerelvény érkezését lestem a síneke, de  fel is nézem néztem a fejem fölé, és ezt láttam.

Szép, ugye?

Otthon kicsit utána olvastam a témának, és kiderült, hogy a lejáratnál levő mozaikban a színfoltok Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus kottájává állnak össze. Erre lám, nem figyeltem fel, de legalább legközelebbre is lesz feladat.

A Kálvin téri megállóról itt olvashattok részleteket.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése