Egy hét múlva ismét Nagy-Britanniába látogat Donald Trump, aki a windsori palotában találkozik Károly királlyal, annak családjával és kis barátaival.

A látogatás apropóján egy független brit közvélemény-kutató (NatCen) nyilvánosságra hozta, hogy az alattvalók mennyire támogatják a monarchiát.

Nos, meglehetősen visszafogottan. A megkérdezettek 51 százaléka tartja fontosnak a monarchia további fenntartását. Ez ugyan szűk többséget jelent, de hatalmas zuhanás az 1983-as 86 százalékról.

Minden harmadik válaszadó szerint egyáltalán nem fontos ez a tradíció, ami szintén jelentős változás, hiszen 1983-ban még csak minden tizedik állampolgár vélekedett így.

A britek 38 százaléka úgy nyilatkozott, inkább közvetlenül választaná meg az államfőt, míg 15 százalék azok aránya, akik az egész királyság intézményét eltörölnék, tokkal-vonóval.

A felmérés szerint minél idősebb valaki, és minél inkább angolnak vallja magát (tehát nem skót vagy walesi), annál nagyobb valószínűséggel támogatja a királyságot.

Más szóval: a fiatalokkal előbb-utóbb várhatóan meggyűlik majd az angol királyi család baja.

Én magam sokáig értetlenül olvastam az angol királyi házról szóló híreket. Nem értettem, miért jó, ha egy nép maga fölé emel egy rakás kiváltságos, de a kiváltságokra teljesen méltatlan figurát. Mindemellett bőkezűen finanszírozza a pereputty hóbortjait, bántóan és értelmetlenül pazarló életmódját.

Az utóbbi időben valamennyire megenyhültem.

Továbbra is azt gondolom, hogy hülyeség az egész, de elismerem, hogy a királyság intézménye hordoz valamiféle összetartó erőt. És valljuk be: messze nem Károly a legirritálóbb kiváltságos. Ha lenne egy ilyen lista, a Top 100-ba sem kerülne be.

Arról nem is beszélve, hogy újabban a megválasztott vezetők (ide mindenki behelyettesítheti a saját példáját) sem jelentenek semmiféle garanciát. Sőt.

Erről jut eszembe az angol parlamenti felsőház, amit majd legközelebb mesélek el – most nem
akarok visszaélni a türelmetekkel.

(A bejegyzés elején említett felmérés részleteit itt tudjátok megnézni.)