Aktapozitív élmények 1


Nem tudom, van-e annyi pénz, amennyiért napi 8 óráért egy irodában üljek és papírokat töltögessek ki évtizedekig, viszont az ablak túlsó oldalán mintha jó irányba változnának a dolgok.

Ma például kimondottan pozitív élményem volt mind a szombathelyi okmányirodában, mint az önkormányzat földszinti ügyfélfogadójában.

A két – értelmes, kedves, jól tájékozott – hölgyön kimondottan azt lehetett érezni, hogy meg akarják oldani az ügyemet, és ez már nem az első alkalom.

És hát nem rajtuk múlik, hogy olyan a szabályozás, amilyen.

A budapesti nagyokosoknak lehet, őket kellene megkérdezniük, mielőtt egyre ijesztőbb bürokratikus útvesztőket kreálnak a minisztériumi íróasztalok mögött.

Az útvesztők mibenlétére most nem térnék ki, meghagyom a posztnak a pozitív kicsengését.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

Egy kis gondolat “Aktapozitív élmények