Féltucat magyar sláger, amely 2025-ben ünnepelte 50. születésnapját


Nagyon erős volt a mezőny – vajon a 2025-ös dalokra mennyire emlékszünk majd 2075-ben?


Nemcsak az idei év telt el villámgyorsan, hanem az elmúlt fél évszázad is.

A Locomotiv GT akkor: Karácsony János, Somló Tamás, Laux József, Presser Gábor (Wikipédia)

Az alábbi magyar slágerek 1975-ben lopták be magukat a fülekbe, és gyakorlatilag azóta sem távoztak onnan.

Az idő tájt a popzene még nagyon fiatal műfaj volt, de ez a dalokon már egyáltalán nem látszott. Ahogy látjátok és halljátok, nagyon erős volt a mezőny, ráadásul ez csak a felhozatal egy apró szelete.

Vajon a 2025-ös dalokra mennyire emlékszünk majd 2075-ben?

1. Máté Péter – Elmegyek

Sokan a legnagyobb magyar zenei előadók között tartják számon a 40 éves korában elhunyt Máté Pétert. Az alábbi listában ez az előadó és a szám áll tőlem a legtávolabb, de nem vitatom az énekes kiemelkedő tehetségét. (Szövegíró: S. Nagy István.)


2. LGT: Neked írom a dalt

Magyarország első igazi szupergrupja 1971-ben alakult, és az 1975-ben megjelent „Mindig magasabbra” már a negyedik stúdióalbumuk volt. A Neked írom a dalt (Presser Gábor szerzeménye) mellett még olyan slágerek voltak rajta, mint a Szólj rám, ha hangosan énekelek, az Álomarcú lány vagy az Egy elfelejtett szó.


3. Kovács Kati: Nálad lenni újra jó lenne

Bezzeg, ha Angliában születik. Eltékozolta tehetségét. Nem maradt utána semmi komoly. Ilyeneket szoktak mondani Kovács Katiról. Ezekkel a véleményekkel én is egyetértettem egykoron, de újabban rehabilitálom az álláspontomat. Ha valamely rétegműfajban alkot, talán más polcon lenne a magyar poptörténetben, de biztos, hogy kevesebb embernek tudott volna örömet, nem egyszer lúdbőrt okozni. (Dalszerzők: Koncz Tibor, Szenes Iván)


4. Koncz Zsuzsa: Kertész leszek

Koncz Zsuzsáról senki nem mondja, hogy elpazarolta volna a tehetségét. Gyakorlatilag 60 éve állócsillag a magyar popzene egén, ma is ugyanúgy biccenti meg a fejét egy hajigazításra, mint 16 éves korában, amikor feltűnt a Ki mit tud?-ban. A Kertész leszek című nagylemez magyar költők megzenésített verseit tartalmazta. „Az az irányzat, amelyet a pop világában Ön képvisel, korhatár nélkül élvezhető. Úgy hiszem, sokan köszönhetik Önnek Weöres Sándor és József Attila szeretetüket. Ön az idők folyamán énekesből népművelővé vált” – írta neki akkor Weöres Sándor.


5. Omega: Nem tudom a neved

Akárhogy csűrjük-csavarjuk, eddig mindössze egyetlen magyar zenekarnak sikerült egyértelműen átlépnie a nemzetközi hírnév kapuját, és ez az Omega volt. Korábban nem értettem igazán sem a sikerük titkát, sem a zenéjüket, de aztán nemcsak megbékéltem velük, hanem elismeréssel bólintok hosszú pályafutásuk jó néhány alkotására. Az 1975-ben megjelent Nem tudom a neved a zenekar hatodik stúdióalbuma, és még ma is tájékozódási pontnak számít.


6. Korál: Hazafelé

Balázs Fecó és zenekara üde színfolt volt a hetvenes évek második felében kibontakozó „őszinte kőkemény rock” tengerében. Merthogy ők lírai zenével szólították meg a külvárosi fiatalokat, akik meglepően pozitívan rezonáltak ezekre a dalokra, és együtt énekeltek a koncerteken a zenekarral. A Hazafelé kislemez valójában három évvel előzte meg a zenekar indulását, és öt évvel az első lemezüket. Ez utóbbit néhány nappal ezelőtt hallgattam vissza, és ezt ajánlom mindenkinek.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése