Az angolok többsége visszatérne az Európai Unióba


Egy évtizeddel ezelőtt remek ötletnek tűnt hallgatni a szavazatvadász politikusokra.

Már többször leírtam, hogy nem sok értelme van összehasonlítgatni Magyarországot és Nagy-Britanniát, de azért ti is érzitek, hogy mostanában vannak közös nevezők.

Itt van például az Európához való tartozás kérdése.

Hogy nálunk mi lesz az út vége, még nem tudni, az viszont biztos, hogy a britek 2016-ban bedőltek a politikusi szirénhangoknak, és sikeresen kiszavazták magukat az unióból.

Anglia
Visszakérnék a babaruhát, de már késő

Már a kezdetekben látszott, hogy a távozás nem lesz diadalmenet, és a csalódottság azóta sem lett kisebb. Sőt.

Most például azt írja az MTI, hogy:

  • A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov a The Times című konzervatív brit napilap számára 2105 választópolgár bevonásával elvégzett, hétfőn ismertetett reprezentatív vizsgálatában kimutatta, hogy azok közül, akik a tavalyi parlamenti választáson a Munkáspártra szavaztak, 73 százalék szorgalmazza, hogy a Labour-kormány kezdjen tárgyalásokat Nagy-Britannia újbóli EU-csatlakozásáról.
  • Az arra vonatkozó kérdésre, hogy a kormány kezdeményezze-e Nagy-Britannia visszalépését az EU vámuniójába, a Labour tavalyi szavazótáborának 80 százaléka válaszolt igennel.
  • A többi parlamenti párt közül a Liberális Demokraták és a Zöldek szavazói is 73-78 százalék közötti arányban támogatnák ezeket a kezdeményezéseket. A legnagyobb ellenzéki erő, a Konzervatív Párt táborán belül ugyanakkor csak 25 százalék azoknak az aránya, akik pártolnák Nagy-Britannia újbóli EU-tagságát, és 39 százalék támogatná az ország visszalépését az EU vámuniójába.
  • A tavaly júliusi parlamenti választások óta hivatalban lévő munkáspárti kormány sem kívánja visszaléptetni Nagy-Britanniát az Európai Unióba, sem az EU egységes belső piacára és vámuniójába, de Keir Starmer miniszterelnök többször kijelentette, hogy sokkal szorosabbra akarja vonni az unióhoz fűződő kapcsolatokat.
  • Ugyanakkor az utóbbi hetekben a brit kormány vezető tagjai egyre gyakrabban fogalmaztak meg mind élesebb bírálatokat a Brexiről.  A kormányfő például nemrég úgy fogalmazott, hogy a döntés „a brit népnek tett zabolátlan, de teljesítetlenül maradt ígérgetések” következményeként született, és egyértelműen elhibázottnak bizonyultak azok az elképzelések, hogy a kilépés az Európai Unióból Nagy-Britannia minden problémájára megoldást jelent majd.
  • David Lammy miniszterelnök-helyettes nem sokkal később egy interjúban szintén úgy fogalmazott, hogy „valótlanságokkal házaltak” mindazok, akik azzal éveltek, hogy az ország jól jár majd, ha távozik az EU-ból. Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Néhány nappal ezelőtt találkoztam egy másik, szintén a YouGov adataira támaszkodó infografikával, ami részben más világításba helyezi a britek véleményének változását.

Az adatok azt mutatják, hogy a 2016-os szavazók közül mára 5 millióan elhunytak. Ennek a generációnak a többsége a távozásra szavazott, viszont az időközben szavazókorúvá vált 3 millió fiatal egyértelműen ismét az EU-ban szeretné látni az országot.

Szerény véleményem szerint az Z-generáció alapjaiban alakítja majd át a világot, de erről egyszer talán majd máskor írok részletesen.

Addig is nézzétek meg a 2019-ben készült „Brexit: Háborúban mindent szabad” című filmet. Nemcsak azért, mert a főszerepet Benedict Cumberbatch játssza, hanem mert fellebbenti a modern politikai kommunikáció működéséről, professzionalizmusáról és gátlástalanságáról. Szemnyitogató alkotás.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése