Próbálok pontosan visszaemlékezni az évre, de nem megy. Valamikor a kétezres évek elején járhattunk. Internet talán már volt, de Google Maps még biztosan nem.

Furcsa belegondolni, hogy annak idején elnagyolt papírtérképekkel vágtunk bele a nagyobb utazásokba – aztán valahogy mégis odaértünk mindenhova.

Ha meg eltévedtünk, az inkább édes, mint keserű ízű kaland volt.

Az elkerülő utak sem voltak még annyira divatban, mi pedig egy észak-olasz városon vágtunk át, szigorúan a papírtérképpel az ölben. Ilyenkor persze teljesen használhatatlan volt, így megfeszített figyelemmel és szemizmokkal néztük az útbaigazító táblákat, amelyekben – valljuk be – sosem voltak igazán jók az olaszok.

Közben körülöttünk a szokásos digó lendülettel zajlott a forgalom. Értsd: a felfestetlen négysávoson Alfa Romeo jött szembe a sávomban, halottszállító előzött jobbról százzal, a körforgalmakban horpadt ajtajú Fiat Tipók húztak el mellettünk tíz centiméterre. Mi pedig próbáltuk megtalálni a dél felé vezető utat.

Nem ment.

Akármerre tévelyegtünk, minden irányba csak két tábla mutatott: „FIPILI” és „Altre direzioni”.

Lázasan kerestük a papírtérképen, merre lehet ez a rejtélyes Fipili, amelyhez képest minden más csak „egyéb irány”. Nem találtunk ilyen nevű várost – sem közel, sem távol.

Aztán valahogy átvergődtünk a városon. Egyrészt annak örültünk, hogy a japán kisautónk megúszta nagyobb károsodások nélkül, másrészt annak, hogy az egyik kereszteződésben végre feltűnt egy szerény „Roma” útjelző tábla. Innentől már sima ügy volt az utazás folytatása – legalábbis a legközelebbi városig.

No de hol van ez a rejtélyes Fipili? Hiába böngésztem később a tengerparti apartmanban az autóstérképet, nem találtam.

Aztán összeállt a kép. Az útjelző táblákon – legalábbis egy részén – valójában „FI-PI-LI” állt, ami Firenze, Pisa és Livorno rövidítése. Északon hát tényleg ezekhez a városokhoz képest minden más csak „egyéb irány”.

Ráadásul a FI-PI-LI egy gyorsforgalmi utat is jelöl, amely a három várost köti össze, és ingyenes alternatívát jelent az autópályának.

Mindez onnan jutott eszembe, hogy a közelmúltban ismét Olaszországban jártam, és ismét megpillantottam a FI-PI-LI útirányt, amelynek – ahogy a mobillal készült fotóm is tanúsítja – most sem volt sok alternatívája. Vagy legalábbis az olaszok gondolkodása szerint nem.

Most persze már a mobilt és a GPS-t nézzük, nem az út melletti táblákat. Ennyivel is előrébb – vagy hátrább – vagyunk.