Inkább szabály, mint kivétel, hogy a filmelőzetesek többet ígérnek, mint amit a film valójában nyújt. Így történt ez velem a Rózsák háborúja esetében is.

Amikor vasárnap este fél 9-kor megérkeztünk a Savaria mozi nagytermébe, a jegyszedőn kívül egy teremtett lélek sem volt ott – aztán érkezett még három néző. Mondhatni, messze voltunk a teltháztól.

Pedig az előzetes tényleg erős Olivia Colmannel és Benedict Cumberbatch-csel, és valójában a film sem rossz – csak az én elvárásaim voltak túlzóak. Nem először és nem utoljára, és nem csak a filmek terén van ez így.

Szívem csücskében ott fészkel Andrej Tarkovszkij, Tarr Béla, Werner Herzog, Wim Wenders, Quentin Tarantino és a Coen-fivérek is, de a nagybetűs Művészettől – gyarló az ember – el lehet téríteni egy jó vígjátékkal, animációs filmmel vagy akár egy romkommal is.

A Rózsák háborúja romkom, még ha kissé szabályszegő is. Egy idillinek tűnő házasság széthullásáról szól, ahol a válás intézménye – és az emberi kapcsolatok természete – egymás ellen fordítja a feleket, akik egyre brutálisabb eszközöket vetnek be a „háborúban”. A helyzet sokak számára ismerős lehet, hiszen szinte mindenki környezetében akad válás, ahol a dolgok kicsúsznak az ellenőrzés alól. Ez ilyen műfaj – az ügyvédek nagy örömére.

Jay Roach rendező házaspárjának (Teo és Ivy) kapcsolatát két dolog kezdi szétfeszíteni: egyrészt, hogy a gyerekek felnőnek és kirepülnek – ami valóban megváltoztatja a dinamizmust –, másrészt, hogy Teo egyik épülete összeomlik, miközben az addig főként családanyaként élő Ivy hirtelen sztárszakáccsá válik. Ez a karrier kontra magánélet konfliktus számomra sosem volt teljesen érthető, de ha ennyi film épül rá, bizonyára nem ritka jelenség.

Valami egészen eredeti történetre tehát ne számítsatok, de a filmnek kétségtelenül vannak nagy erősségei.

Az egyik Olivia Colman és Benedict Cumberbatch játéka. Két olyan színészt sikerült megnyerni, akik – ahogy mondani szokás – a telefonkönyvet is élvezetesen felolvasnák. Itt pedig igazán lubickolhatnak a szerepben.

Másik élvezetes elem a ház, amelyet Teo tervezett saját családjának. Építészeti és esztétikai megoldásai olykor elvitték a figyelmemet a történetről – akár külön dokumentumfilmet is lehetne forgatni róla a Netflixre.

A történet ugyan a klasszikus válási perpatvarra épül, de javára írandó, hogy megjeleníti a hosszú távú párkapcsolatok bonyolultságát: a gyermekekkel való kapcsolatot, a kemoterápiára kísérést, és azt a kevéssé emlegetett tényt, hogy a szexuális vonzalom mellett milyen óriási szerepe van a közös humorérzéknek.

Bevallom, tetszett a film utolsó néhány másodperce is. Nem árulom el, mi történik, csak annyit: ügyes megoldás.

Értékelés: 7/10

Az alapsztorit egyébként Warren Adler The War of the Roses című, 1981-ben megjelent regénye adja, amelyből már készült egy azonos című film 1989-ben. Abban sem kisebb nevek játszották a főszerepeket, mint Michael Douglas és Kathleen Turner, a rendező pedig Danny DeVito volt.

Kíváncsi voltam, így azt a filmet is megnéztem. DeVito sokkal hűségesebben követte az eredeti regényt: a film tónusa sötétebb, pesszimistább, ugyanakkor kevesebb húrt penget, mint a mostani változat.