Minél tovább nézzük őket, annál furcsább gondolataink támadnak.

Az új köztéri bútorok kirakásához nyilván a januári mínusz 10-15 fokok az ideálisak, így először majdnem örültem, hogy végre új padok kerültek a házamhoz közeli Gyöngyös folyóhoz. Aannál is inkább, mert volt úgy, hogy nehéz napokban onnan a fák alól hallgattam a víz megnyugtató csobogását.

Az új padokból ez nem biztos, hogy menni fog.

No nem mintha nem lehetne rájuk leülni, még térkő is van alattuk meg minden, csakhogy elég messze vannak a barátságostól.

Nemcsak azért, mert a vasaknak kellemetlen éle van, pont olyan, mi miatt elbontották a szocialista játszótereket, hanem mert a padok közepén egy szintén balesetveszélyesnek tűnő fémlemez feszül.

A különleges konstrukciónak köszönhetően két egymáshoz tartozó ember csak szerencsétlenkedve tud leülni egymás mellé. Vagy egy méterre elválasztja őket a fém, vagy kényelmetlenül egymás mellé préseli.

Mivel nem hiszem, hogy erkölcscsőszök akciójáról lenne szó, csak arra tudok gondolni, hogy a város így módon üzent hadat a környékbeli parkokat ellepő hajléktalanoknak.

Egy hajlított vasdarabot odacsavarozni mégiscsak egyszerűbb, mint valami épkézláb megoldási ötlettel előállni.

Mi meg majd úgy és oda ülünk, ahova tudunk.

És örüljünk, hogy nem kötelező.