Mintha én raktam volna össze a pincében egy szombat délután, és nagyon nem fűlött volna a fogam a munkához. Csak egymás mellé csesztem mindent, ami a kezem ügyébe került, egy összegányolt háromoldalú keretet, némi szögesdrótot meg egy rozzant vagont. A padláson, lehet volt pofásabb vagon is, de lusta voltam felmenni.

„Majd ha lesz időm, átmegyek rajta a Kromofággal” – hazudtam magamnak.

Végül is csak a fél világ von le belőle messzemenő következtetéseket.

Javaslom országcímernek.