Lokálpatrióta büszkeségtől dagadó kebellel jelentem, ma délután életemben először használtam a Szent Márton kártyát.
A kártyaszüzességemet az uszoda pénztáránál vesztettem el, mikor is 16 óra utáni termálbelépőt vettem. (Ez valamiért olcsóbb, mint az uszodai, holott ugyanoda vezet, de ez most mellékszál.)
A 850 forintos árból 20% kedvezményt kaptam, ami jelen esetben 170 forintra rúg.
A pénztáros hölgy elkérte a személyi igazolványomat és a kártyámat, ez utóbbit egy percre magánál tartotta, és akkurátusan a számítógépbe vitt valamit róla.
A megtakarított pénzzel egyelőre még nem tudom, mit teszek, de jó eséllyel hajgumit veszek rajta.
A mintegy háromnegyed órás úszásom kepesztésem közben ugyanis sikerült az úszósapkám alól (!) elveszítenem az említett holmit.
Igazából persze annak volt bingó a mai nap, aki a saját 170 forintos megtakarítása mellé még bezsákolta a hajgumimat is.
Valószínű, ugyanilyen büszkeségtől dagadt a keblem, amikor ugyanannál a pénztárnál NEM használtam Szent Márton kártyát!
Én ugyanis csak ideiglenesen vagyok bejelentkezve szombathelyi lakosnak, s bár gyakorlatilag itt élek 9 éve, itt dolgozom, a cégem, aminek ügyvezetője vagyok, itt fizet adót, de az előbbiek miatt NEM JÁR NEKEM kártya.
S hogy sem pénzt nem takarítottam meg, sem a kártyabirtokosság büszkeségét nem élvezhetem, mégis miért volt ez a jó érzés?
Mert vasárnap délelőtt a termálfürdő bejáratánál megtakarítottam azt az időt, ami a kártyaelfogadással jár- magamnak és a mögöttem a belépésre várakozó kb. 30 embernek.
És még hajgumit sem veszítettem el- bár meg kell vallanom, azért, mert rövid hajúként nincs is hajgumim. 🙂