Öten ülünk a Budapest-Szombathely gyorsvonat levitézlett fülkéjében. Szemben velem egy harmincas évei elején-közepén levő hölgy. Kellemes megjelenés, ápoltság, a feszülő márkás farmer és a kék-fehér ing rendben van, a sötétvörösre festett haj szőke tincsekkel határeset, a műköröm és a mobiljának csengő hangja már az sem.

Olvasom az indiai novellás-gyűjteményemet, de nem tudom nem meghallani, amit barátnőjével telefonál.

A férfiakról beszélgetnek.

„Mondjuk az a legfontosabb, hogy legalább egyessel kezdődik a személyi száma” – mondja a telefonba a jelenlegi partneréről a vörös hajú hölgy, majd egy apró, fitymáló sóhajtás következik. „De azért Toscanát még mindenképpen megvárom vele” – teszi hozzá kajla mosollyal.

Ha a barátnői beszélgetések nem képeznének szigorú titkot, valószínűleg árnyalnák a nemek megítélésének sztereotípiáit.