Az emlékezet veszélyes fegyver


„Egyetlen fegyver sem olyan veszélyes, mint az emlékezni tudás művészete” – írja Tandori Dezső „Nem szeretném, ha fáznál!” című 1980-as regényében, amit egy könyvtári kiárusításon vettem, és ami cseppet sem bizonyul könnyed olvasmánynak így az 50. oldal körül.

Nem kenyerem más emberek bölcselkedéseik idézése, mentségemre szolgáljon, hogy ez a sor talán nem is tartozik közéjük. Tandori nem az a Müller Péter-féle bölcselkedő típus, életrajzában többek között az olvashatjuk, hogy „budai lakásában 1977-től kezdve madárneveléssel foglalkozik”. Ez tetszik, mint ahogy az emlékezetről írt mondta is, melyet elég sokat letetne vizsgálgatni, ragozgatni és értelmezni. Cáfolni viszont nehéz ügy.

A regénybe itt tudtok beleolvasni, sőt végisolvasni.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése