Ez sem egy optimista bejegyzés


„Ti most balosak vagytok vagy jobbosak?” – kérdezik tőlem ma délután az utcán, immár nem először.

Korábban még próbáltam megmagyarázni, hogy mi a gond ezzel a kérdéssel, de ma már nem volt ehhez türelmem, kedvem, energiám.

Egyszerűen ügyesen másra tereltem a szót.

Az a gondolat már itthon jutott eszembe, hogy felnőtt egy újságíró-generáció, akiknek már teljesen természetes, hogy a sajtónak valamelyik kézből csipegetnie kell, sőt nem is csipegetni, mert a szájába raknak mindent.

Magyarországon ma nem a sajtó ellenőrzi a hatalmat, hanem a hatalom a médiát. Nem teljesen, de jóval az egészséges szint felett.

Ebből sok minden levezethető, és körülbelül akkora jövőbeli következményekkel jár majd – sőt már most is -, mint az oktatás ebek harmadára juttatása.

Majd próbálom törni a fejem valami optimista kicsengésen is.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése