Optimista üzenet vízzel mûködõ óra tulajdonosainak


Azért csak sikerült a fékpofákat kicsit hozzáérinteni az időkerék abroncsához. Nem az mondom, hogy bármiféle lassulás érezhető volt, de az esetek többségében – ahogy itt is – a gesztus a lényeg, nem pedig az eredmény.

Szóval előző posztomban már-már selejtezésre jelöltem a vízzel működő műanyag kacatot órát, de amikor megkérdeztem magamtól, hogy mindent megtettem-e a kidobás elkerülése érdekében, nem volt egyértelmű „igen’ a képzeletbeli válaszom.

Így aztán este 11 tájban még egy kísérletet tettem.

A szerkezetnek két gyűszűnyi lába van, ezekben van benn a víz, illetve egy-egy műanyagszerű rudacska belelógatva. Ezeket kapartam meg konyhakéssel.

És láss csodát, a számok erőre kaptak, magabiztosan mutatják (a kissé lelassult) időt.

Ez a kis optimista poszt üzenet és egyben biztatás minden vízzel működő óra tulajdonosának.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése