Együtt fejlődünk


együtt fejlődünk

„Együtt fejlődünk” – hirdeti a szombathelyi Petőfi utcában egy reklám, melyen két fiatal mosolyog, és valami mosonmagyaróvári EU-projekt (?) nagyszerűségét írja le, kellően kicsit betűkkel ahhoz, hogy garantáltan senkinek ne legyen kedve elolvasni.

Végül is érthető, az egész hirdetés mintaszerűen követi az EU-pénzek felhasználásának hatékonyságát.

Azaz a pénz megérkezett, el lett költve, szépen le van papírozva Brüsszel felé (ATL-kampányelem, remek passzív reach adatok stb.), sőt, valakik „együtt is fejlődtek” belőle szépen; csakhogy az egész egy tapodtat nem viszi előre Magyarországot.

Ha jól számoltuk, Magyarország 2004 és 2013 között, azaz tíz év alatt az EU-tól közel 10 ezer milliárd forintnyi támogatást kapott, illetve kap.

És láthatóan nem szégyelli magát érte senki.

Igaz, azoknak kellene, akiknek valószínűleg sikerült együtt fejlődnie.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése