A véletlenek szerepe az újságírásban 1


Érdekes, hogy mennyire azonosan tudunk fogalmazni a megyei napilap kollegájával:

Alon: A protokolláris hangulatú sajtótájékoztató hangneme akkor komolyodott meg és vett más irányt, amikor a Magyar Rádió tudósítója arra kérte a nagykövetet, hogy kommentálja Baráth Zsolt országgyűlési képviselő (Jobbik) parlamenti, Tiszaeszlárt felidéző felszólalását, illetve azt kérdezte a diplomatától, hogy mennyire tartja veszélyesnek a magyarországi antiszemitizmust.

„Nagyon veszélyesnek tartom” – válaszolta Ilan Mor, aki szerint az antiszemitizmus egy járványos betegség, ami ellen küzdeni kell mindenhol, és ezt a küzdelmet otthon, a családokban kell elkezdeni. …. egyben hozzátette: Magyarország egy demokratikus ország, demokratikusan választott képviselőkkel, de vannak emberek, akik vissza akarnak élni a demokráciával és gyűlöletkampányt indítanak a zsidók és egyéb kisebbségek ellen.

Puskás Tivadar elmondta … a magyar parlamentről nem lehet általános következtetéseket levonni az ott elhangzott néhány mondatból. … A nagykövet keményebb hangokat ütött meg ..
Azért ne féljenek, mert nincsenek egyedül, sok ember támogatja őket az országon belül, akik nem akarnak megosztott országot, világot, egyben biztosította a közösséget: Izrael állam mögöttük áll.
Tovább.

Vas Népe: A protokolláris jellegű sajtótájékoztató hangneme akkor változott meg, amikor kérdés hangzott el az egyik jobbikos országgyűlési képviselő szerdai, parlamenti felszólalása kapcsán: mennyire tartja veszélyesnek a nagykövet a magyarországi antiszemitizmust?

– Nagyon veszélyesnek tartom – válaszolta Ilan Mor, aki szerint az antiszemitizmus egy járványos betegség, ami ellen küzdeni kell mindenhol, és ezt a küzdelmet otthon, már a családokban kell elkezdeni. Hozzátette: – Magyarország demokratikus ország, demokratikusan választott képviselőkkel, de vannak emberek, akik vissza akarnak élni a demokráciával és gyűlöletkampányt indítanak a zsidók és egyéb kisebbségek ellen.

Dr. Puskás Tivadar szerint a magyar parlamentről nem lehet általános következtetéseket levonni a felszólalás kapcsán, „itt Szombathelyen befogadók vagyunk és toleránsak”. A nagykövet keményebben reagált. Arra biztatta a zsidó közösséget: ne féljenek, nincsenek egyedül, sok ember támogatja őket az országon belül, akik nem akarnak megosztott országot, világot, egyben biztosította a közösséget: Izrael állam mögöttük van.
Tovább.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

Egy kis gondolat “A véletlenek szerepe az újságírásban

  • mm
    Rose Bejegyzés szerzője

    Mindenképpen formai hibára utal a cikkre általában jellemző szakszerűtlen forrásmegjelölés, illetve a hivatkozásokra történő szakszerű utalások hiánya, melyre a Vas Népe szerkesztőjének még a cikk leadása, illetve megjelentetése előtt fel kellett volna hívnia a szerző figyelmét.