Elkúrtuk 1


Megnéztem, jól emlékszem-e a számra. És igen. Magyarország számára 8000 milliárd (!) forintnyi EU-támogatás jutott a 2007-2013 időszakban.

Ennyi pénzt kúrtunk el völgyhidakra, uszodákra, sportcsarnokokra, zenélő szökőkutakra, mindenféle wellness-szállodás eszem-iszom projektekre, rézfaszú baglyokra.

Miközben elkúrtuk ezt az irdatlan mennyiségű pénzt, valahogy el is adósodtunk, annyira, hogy még unokáink is nyögni fogják a részleteket.

Szép munka volt.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

Egy kis gondolat “Elkúrtuk

  • mm
    Szekeres Bejegyzés szerzője

    Nos ez szomorú és így igaz, GYF stílusa nélkül is.Még szomorúbb, hogy az EU – valószinüleg- miért ilyen szarságokra adott lehetőséget, pályázati kiírást? Vagy már válogatni sem tudtunk a kendermagban? Akkor tényleg kiherélt kakasok vagyunk és mehetünk a …. wellnessbe nesztelenül és ,hogy alliteráljon, meztelenül.