Most például jó lenne 2


Régebben még el-elgondolkodtam az időről, hogy hova tűnik minden, ami volt, ha egyáltalán eltűnik, mert gyanús, hogy nem tűnik el, valami raktárba kerül örökre, és hogy a jövő tulajdonképpen egy pillanat, mely pillanat képei egyszer majd szintén a raktárba kerülnek.

Mostanában nem gondolkodom ilyenről.

De a mai történetesen olyan nap, amikor jó lenne valamerre megcsavarni az idő kerekét, kicsit előre vagy vissza. Nem sokat, csakhogy ne most legyen most.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

2 Gondolat “Most például jó lenne