Hogy közgazdaságilag hogyan jön ki, annak majd utánaszámol az apparátus, de az biztos, hogy a foglalkoztatottak számának radikális növelését hozná, ha Magyarországon kizárólag IKEA-bútorokat forgalmaznának.
Ma délután egy – látszatra egyszerű, ám statikai erőjátékaiban meghökkentően komponált- függönytartó igazgatása 4 embernek okozott bő egyórás munkát.
Amikor felszereltük, a munkaidő-ráfordításunk a többszöröse volt.
Szintén emlékezetes a nappaliban álló kisasztal. Ha kiszámolom az órabéremet, többre jön ki, mint dobozban rejtőző „nyersanyag” ára.
Hatalmas munkaerő-felszívó tartalékok rejlenek a rendszerben.
Én ezzel foglakozom, helyszíni szerelésekket végzek, pont az ilyen eseteknél lehetne engem hívni, csak hát az emberek olyanok, hogy biztosak abban, hogy ilyen „csekélységet” gond nélkül meg tudnak csinálni.
A válság elött volt munkám bőven, mostanában azonban az emberek már takarékossági megfontolásból sem hívnak szerelőt.
Hányszor hallottamn én, egy elrontott munka után, bárcsak elöbb hívtuk volna….
A haveri sör értéke, a családi veszekedés mértéke jelentősen lecsökkenne, ha szakembert hívnának bútorok helyszíni szereléséhez, jelesül, engem 🙂
Egy munkahely már biztos lenne …
Hol élsz Athosa? Nem kellenek már a régi munkás szakik. Küldik őket a levesbe.Ma minden mellett ott van a leírás, hogy hogy kell megjavítani ,összeszerelni és mindez 120 nyelven .Mindenki maga barkácsolja össze a dolgokat,mert így spórolnak vele.Nem számít ha úgy néz ki mint a hányás, de ingyen van.
Visszasírják még a jó öreg szakemberek majd……