Kolontár, vörös iszap 8


Kolontár

Lehet, csak véletlen, de az ilyen ipari katasztrófák jellemzően olyan ázsiai és latin-amerikai országokban történnek, ahol a politika és egyéb társadalmi torzulások felülírják a biztonságot, a józan észt és az alapvető emberi viszonyokat. Ott, ahol hatalmas társadalmi különbségek vannak, ott, ahol a kivételezett elit megtehet mindent, ahol a nép csak elszenvedi a bajt: ül az földrengések által összedőlt papírbeton házak romja alatt, a beszakadt bányákban vagy éppen a lúgos, vörös trutyiban.

Ami igazán meghökkentő a mi történetünkben, az a cég vezetőinek a hozzáállása. Valami hihetetlen. Olyan, mintha külön fajt, kasztot képviselnének.

Nem tudom, hogy bűnösök-e (lehet a gát az ördög érintésére nyílt meg), de az eddigi borzalmas megszólalásaik és sumákolásuk alapján előtör bennem a méreg: tessék már elővenni őket komolyan.

Ha átszakad egy gát, annak oka van, és mivel statikáról van szó, néhány bonyolult, de mégis egyszerű és egzakt képlettel ki lehet következtetni, mi és miért történt.

Aztán nézzük már meg végre, mi történt itt az elmúlt 20 év alatt. És vegyük elő komolyan, akiket kell.

Avagy meddig kell még ücsörögnünk a vörös iszapban?


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

8 Gondolat “Kolontár, vörös iszap

  • mm
    athosa Bejegyzés szerzője

    Annyit megtanultam már, a ph érték 14-es értékü skálán mozog 1-6-ig savas, a hetes semleges, 8-14-ig lugos kémhatásu…

    nem szeretném a Richter skálát is megismerni behatóbban…

    Ez egy következmények nélküli ország… Kinában az ilyen felelőtlen vezetőket rövid uton elitélik

    Baj igazán, a pofátlansággal van, bár ilyen tőkével rendelkező tulajdonosok részéről ez nem szokatlan.

    Tudják, ha sajnálkoznak, nagy összegbe kerül az nekik, a bíztosítók egyszerre rájuk csapnak, de lehet, hogy a börtönajtót csapják rájuk.
    Úgy legyen, ha hibáztak!

  • mm
    Datura Stramonium Bejegyzés szerzője

    Szerintem nem is kell hozzá semmilyen szakember, józan paraszti ésszel is látszik, hogy ez az egész nem stimmel.

    Az emberek közvetlen közelében toronymagasan egy hatalmas méretű tároló tele maró lúggal. És a cucc láthatóan csurig van.

    Kiment rendszeresen a környezetvédelem és kipipálta, hogy minden fasza? Dehogy ment ki. Eltette a borítékot és annyi. Kit nézünk hülyének.

  • mm
    athosa Bejegyzés szerzője

    Bár korábban a cégvezető állította, minden mérési adatot rendben találtak a katasztrófa előtt, a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Blikk információi szerint olyan tanúvallomások birtokába jutottak tegnap, amely szerint a Mal Zrt. felső vezetése tudott a gátszakadás veszélyeiről, ennek ellenére elhallgatták azt, és nem tettek semmit. A rendőrségen úgy tudjuk, hogy egy főmérnök tett terhelő tanúvallomást, megdöbbentő dolgokról lebbentve fel a fátylat. Információink szerint az is elhangzott, hogy a Mal Zrt. egyik üzemében a dolgozók feje fölött kígyózik a savat, lúgot és más folyadékot szállító csövek sokasága