Múlt hét elején némi meglepetéssel vegyes bosszankodással konstatáltam a Kiskar utcai Smatch közelében, hogy a jobb kezem feje felől érkező, tized másodperc hosszú karéló hang azt jelentette, hogy a karórámmal lekoccoltam egy beton villanyoszlopot.

„Micsoda hülyeség, máskor nagyobb ívben kell kerülni az akadályokat” – konstatáltam, majd megpróbáltam letörölni az üvegről a rákenődött betonport. Ami nem ment, mivelhogy a betonpor nem betonpor volt, hanem karc. Karcórám lett, mondhatni.

Nehezen szokta a szemem az új dizájt, és még nehezebben fogja, ugyanis – már-már szinte hihetetlen – ma megint koccoltam vele, a változatosság kedvéért nem egy betonoszlopot, hanem egy vasajtó szélét.

„Mi a jó isten ez? Mit akar közölni velem az élet ezekkel az órajelzésekkel” – tűnődtem el vagy két másodperc erejéig, aztán ennyiben maradtam.

Az óra üvege tehát egyre karcosabb, és még az sem nyújt vigaszt, hogy nem az a tipikus csúcsmodell.

Amikor vettem, az eladó először egy 4 ezer forintos modellt mutatott, de felvilágosítottam, hogy ennyire komolyra azért nem gondoltam. Kicsit megrezdült az arca, de előbányászta ezt. Mellesleg másodpercre pontos évek óta.

Most már csak az a kérdés, mikor lesz a harmadik kocc.