Kimenni a kertbe hajnali hétkor, szembesülni megint azzal, hogy élni nem is legrosszabb dolog a világon, meg hogy sűrűbben ki kellene nyitni a szemet, érezni, ahogy a napfény beszivárog mindenhova, át a felhőkön, át a lomkoronán, át az árnyékon és a szemhéjon. Egészen a dolgok mélyéig hatol. Pillanat, persze, aztán kezdődik a nap. A folytatás kevésbé lírai, ezért arról talán most nem.