A pénzügyminiszter értékel 1


Részlet egy mai hírből: Oszkó Péter elmondta, a kis- és középvállalati szektornak a fentiek mellett jó, hatékonyságot növelő támogatási programokat kell kínálni, de – mint mondta – nem csaphatjuk be magunkat, „ez a szektor a jelenlegi állapotában nem versenyképes”.

Kérdésem: Péter, kedves, szerinted miért nem versenyképes? És miért nincsenek jó, hatékonyságot növelő támogatási programok?

Na?


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

Egy kis gondolat “A pénzügyminiszter értékel

  • mm
    Datura Stramonium Bejegyzés szerzője

    Miután végigasszisztáltak, ahogy a multik profi módon kivégzik a kisvállalkozói szektort és még kedvezményekkel támogatták is őket, kijelentik, hogy a kicsik nem versenyképesek. Azt hiszem ennél cinikusabban nem is nyilatkozhatott volna.

    A kisvállalkozások nagy része teljesen kivérzett állapotban van, miközben ők foglalkoztatják a legtöbb embert.

    Ja és ők azok, akik nem csomagolnak és költöznek odébb, ha elmarad az adókedvezmény.