Botticelli-láz


Azt talán belátjátok, hogy szebb az élet, ha az ember tud lelkesedni valamiért. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy folyamatosan tudok.

A korábbi Shakespeare-lázat pár napja felváltotta Botticelli-láz.

Persze, eddig is tudtam, hogy nagy és híres festő, korai reneszánsz, Firenze, quttrocento, ilyesmi, de hogy ezek a festmények ennyire nekem valók, ez csak most derült ki. És most örülök nekik, mint erdő a tavasznak, hogy kissé erőltetetten stílszerű legyek.

Az első képen „Pallasz Athéné megszelídíti a kentaurt”:

Boticelli

A másodikon „Vénusz és Mars”:

boti_venusmars

Szépség, szellem, tudás, reneszánsz, tessék velem lelkesedni.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése