Na figyeljetek ide! Mi lenne, ha … 2


Még mindig a Spiró-könyvet (Jégmadár) nyüvöm, kellett hozzá 500 oldal, de kezd tetszeni. De nem ezért írok, illetve csak részben.

Ebben a könyven van, hogy a jövőben majd úgy nevezik korunkat, hogy „Az elsötétedés kora.”

A kifejezés nyilván szellemi értelemben használatos, és összecseng saját személyes tapasztalatommal és elméletemmel is.

A siklósi dzsámi feladvány kapásbóli teljesítése (okosak, műveltek, szépek vagytok vagytok, no) adta az ötletet, hogy mi lenne, ha indítanánk itt a blogon, a Facebook.-on vagy akárhol egy olyan mozgalmat (nyilván véznát, gyengécskét, vékony hangút), aminek valami olyan lenne a neve, hogy „Tegyél az elsötétedés ellen!”.

Nem csinálnánk mást, mint beszámolnánk arról, hogy mit olvastunk, láttunk, hallottunk, beszélgettünk az ügyben, hogy a gyertya minél később aludjon ki. És erre biztatnánk minél
több embert.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

2 Gondolat “Na figyeljetek ide! Mi lenne, ha …