Hallgatom reggel idefele az autóban az osztrák FM4 rádió reggeli műsorát, melyben a műsorvezető férfi és a betelefonáló, kellemes hangú, intelligensnek tűnő hölgy azon töpreng vidáman, hogy vajon mennyire jó hely Ausztria. Megállapítják, hogy ennek a kérdésnek az eldöntése ezen a reggeli órán főleg azon múlik, hogy ki hány kávét ivott már. De azért érződik a beszélgetésen, és a férfi ki is mondja: Ausztriában összességében jól mennek a dolgok. A nő viccelődik ezen, de nem mond ellent. Ennyiben maradnak.

Én eközben nagy ívben kerülök egy családot, akik biciklivel tartanak valahova, feltehetően dolgozni és iskolába a szakadó hóesésben. Elől az apa, mögötte a két gyerek teker, kopottas ruhákban, kopottas bicikliken.

Szépen lassan megy fel bennem a vérnyomás. Mert én bizony, már engedtessék meg, Ausztriához viszonyítok, és nem Ukrajnához, mondjuk.

És ebből a szemszögből kedveseim, az csak egy dolog, a BKV-huszárok, asszisztenseik, barátaik és üzlettársaik ellopják tőlem azt a pénzt, amivel mondjuk Firenzébe utaznék képeket nézegetni, súlyosabb, hogy ellopják ettől a szerencsétlen családtól a buszbérletet, az új biciklit, az új ruhákat, meg úgy egyáltalán: az emberi életet. Amelyről olyan jól elcsevegnek az osztrákok a kávé fölött.

És minderre ne tessék azt mondani hogy populizmus. Illetve lehet mondani, de előtte kéretik visszatenni a pénzt és ellopott buszbérleteket a közös kasszába.

Köszöntem.