Ma reggel civilizáltan lettem ideges 1


Hallgatom reggel idefele az autóban az osztrák FM4 rádió reggeli műsorát, melyben a műsorvezető férfi és a betelefonáló, kellemes hangú, intelligensnek tűnő hölgy azon töpreng vidáman, hogy vajon mennyire jó hely Ausztria. Megállapítják, hogy ennek a kérdésnek az eldöntése ezen a reggeli órán főleg azon múlik, hogy ki hány kávét ivott már. De azért érződik a beszélgetésen, és a férfi ki is mondja: Ausztriában összességében jól mennek a dolgok. A nő viccelődik ezen, de nem mond ellent. Ennyiben maradnak.

Én eközben nagy ívben kerülök egy családot, akik biciklivel tartanak valahova, feltehetően dolgozni és iskolába a szakadó hóesésben. Elől az apa, mögötte a két gyerek teker, kopottas ruhákban, kopottas bicikliken.

Szépen lassan megy fel bennem a vérnyomás. Mert én bizony, már engedtessék meg, Ausztriához viszonyítok, és nem Ukrajnához, mondjuk.

És ebből a szemszögből kedveseim, az csak egy dolog, a BKV-huszárok, asszisztenseik, barátaik és üzlettársaik ellopják tőlem azt a pénzt, amivel mondjuk Firenzébe utaznék képeket nézegetni, súlyosabb, hogy ellopják ettől a szerencsétlen családtól a buszbérletet, az új biciklit, az új ruhákat, meg úgy egyáltalán: az emberi életet. Amelyről olyan jól elcsevegnek az osztrákok a kávé fölött.

És minderre ne tessék azt mondani hogy populizmus. Illetve lehet mondani, de előtte kéretik visszatenni a pénzt és ellopott buszbérleteket a közös kasszába.

Köszöntem.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

Egy kis gondolat “Ma reggel civilizáltan lettem ideges

  • mm
    Rose Bejegyzés szerzője

    hvg.hu: „Az Európai Munkáltatók Szövetségének (Federation of European Employers) adatai szerint 2009-ben a minimálbér Luxemburgban volt a legmagasabb Európában: 1641 euró (1 euró körülbelül 272 forint). Hollandiában 1398, Nagy-Britanniában 1140, Ausztriában 1000, Görögországban 740, Máltán 634,75 euró volt a legalacsonyabb havi bér. A horvátoknál tavaly 384 euró volt a minimálbér, a lengyeleknél 313 euró. Magyarországon december 31-ig 71 500 forint volt a minimálbér, 2010. január elsejétől ez az összeg 73 500 forintra emelkedett, ami európai viszonylatban még mindig meglehetősen kevés. Nálunk is rosszabb helyzetben vannak a szlovákok ( havi 295,5 euróval), a románok (havi 146,4 euróval) és a bolgárok 122 euróval.”