Hogyan lehetne pótolni a kieső vagyonadót?


„A kormány azt is vizsgálja, hogy a kieső bevételeket milyen módon tudja ellensúlyozni” – reagált arra a hírre a Szollár Domokos kormányszóvivő, hogy az Alkotmánybíróság úgy elmeszelte a vagyonadós pénzbehajtást reformokat, mint a pinty.

Számítások szerint 60-70 milliárd forintról van szó.

Nos, szerintem úgy lehetne pótolni a kieső részt, hogy szólni kellene a barátoknak és üzlettársaknak, hogy nézzenek körül otthon a kamrában, spájzban, dunctosüvegekben és párnák alatt, nem keveredte-e oda véletlenül a magyar költségvetésből (kórházakból, iskolákból, óvodákból, művelődési házakból, könyvtárakból stb.) hiányzó aprópénzek.

Szerintem meglenne, még az is lehet, több, mint a szóban forgó vagyonadós aprópénz.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése