Bértelmiség 1


Továbbra is gyűröm Spiró György korábbi nagyregényét, a Jégmadárt. Nehéz, súlyos, tömény könyv, csak lassan lehet haladni vele, könnyen megfekszi az ember gyomrát.

Minden oldalról ide lehetne másolni 1-2 bekezdést, amit aztán mindenki emészthetne egy két napig.

A regény valamikor a jövőben játszódik. Magyarország már török gyarmat, lezajlott a magyar-cigány háború stb.

Ebben hívják úgy a korábbi, napjaink értelmiségét, hogy „bértelmiség”.

Merthogy az erősebb, de annál gázosabb erők szolgálatában állt.

Gusztus dolga.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

Egy kis gondolat “Bértelmiség