Most igazán jó nyugdíjasnak lenni 2


Két hírtöredék ma:

„Összefogás a nyugdíjkatasztrófa ellen! – aláírásgyűjtésbe kezd az MSZP címmel sajtótájékoztatót tart Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje.”

„Aláírásgyűjtésbe kezd hétfőn a Fidesz nyugdíjas tagozata, mivel egy kormánydokumentum alapján attól tartanak, hogy az MSZP-kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt. Iván László, a Fidesz országgyűlési képviselője.”

Szóval sohasem volt még ilyen jó nyugdíjasnak lenni, sohasem foglalkoztak még az idősekkel ennyit a politikusok. Megnyugtató.

Megnyugtató az is, hogy a kampánystábok kitalálták, hogy hogyan is lehet primitív dumával szavazatokat begyűjteni, másoktól ellopikálni.

Most már csak azt kellene kitalálni, hogy mi az atyaúristenből fogunk majd megélni.

Igaz, a „minden léhűtő kapára, kaszára” szlogennel jóval kevesebb embert lehet mogósítani.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

2 Gondolat “Most igazán jó nyugdíjasnak lenni

  • mm
    www.kitvalasztanal.hu Bejegyzés szerzője

    Ettől még nem lesz olyan nagyon jó nyugdíjasnak lenni.
    Nemigen jellemző a magyar turista a nagyvilágban, ahogy a német viszont az.
    De azért nem is rossz, átlag nyugdíj (sima alkalmazott 8 órás ledolgozott életért) kb. 80 000 Ft, több mint legtöbb fizetés :/