Egyszerûsítetten intsenek búcsút 1


Utolsó ülésén – mikor máskor? – a Parlament mégiscsak elfogadta az „egyszerűsített foglalkoztatásról” való törvényt.

Hogy az adott jogszabály mennyire egyszerűsített, mennyire vállalkozóbarát, életszerű, előremutató, áttekinthető és alapjaiban profi, azt bárki megláthatja, ha beleolvas a dokumentumba. Jó szórakozást kívánunk a böngészéshez, annál is inkább, mert ennek alapján szépen bemutatható, hogy mitől fullad meg a magyar gazdaság, hogyan sikerül mindig minden célnak az ellenkezőjét elérni. Pusztán a jog által.

Ebben az esetben például a foglalkoztatás még feketébbé válását, a vállalkozások elmenekülését, alternatívaként a bürokratikus posványba süllyedést sikerül kiverekedni.

Akik ezt a törvényt megalkották, elfogadták, akkor járulnának hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez, ha most gyorsan felvennék a szokásos év végi jutalmat, aztán elmennének karácsonyozni, megvennék az új lcd-tévét, jól teleennék magunkat bejglivel, halászlével, fogadnák a rokonokat, szilveszterkor fújnák a trombitát, berúgnának, mint az albánszamár, aztán január 4-én nem mennének vissza dolgozni. Helyette egyszerűsítetten lelépnének, lelépési pénznek kivehetnék a svájci bankszámlán megbúvó összeg egy darabját.

Aztán a később akár a többit is, tényleg nem érdekel már, csak aki akar, legalább azt hagyják dolgozni.

De miért nem, tényleg?


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

Egy kis gondolat “Egyszerûsítetten intsenek búcsút