Rendeljetek 2010-es Kiszel Tünde-naptárat! 1


A mindennapok hajszájában még az lehet, hogy elfeledkeztek arról, az év vége nemcsak a számvetések, pihenések, nagy eszem-iszomok és a Sass József-kabarék ideje, de ekkor kell megrendelni Kiszel Tünde naptárját is.

Gondoltam, szólok.

A naptár mindösszesen 1980 forintba kerül (+ postaköltség). Lehet dedikáltatni is.

Igaz, mintha az elején nem Kiszel Tünde lenne. De lehet, hogy ő.

kiszel tünde naptár

Itt tudtok rendelni.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

Egy kis gondolat “Rendeljetek 2010-es Kiszel Tünde-naptárat!