Nem látok az egyik szememre. No de kezdjük előröl a történetet.

Szeretek szombaton boltba menni, talán azért, mert amikor a hazafelé cipelem a tejeket, úgy érzem, én is aktívan részt veszek a családi munkamegosztásban. Az is jó érzés, hogy már a város két nagyobb élelmiszerboltjában elég jól kiismerem magam.

Ezek közül egyik a borostyánkőbeli Spar. Ott fedeztem fel tegnap, hogy a lecsópaprika kilóját 190 forintért vesztegetik. Magyar, egészséges, hálós. Lehet ennek ellenállni? Na ugye.

A vásárfia beüzemelésére ma este került sor. A legzöldebb paprika kiválasztva, egy szép nagy szelet belőle vajaskenyérre ráapplikálva. Majd beleharap. És mintha a pokol tüze gyulladt volna ki a számban. Az ajkaim között mintha egy izzó vasdarabot tartanék, arcom merő zsibbadás, a szememből dől a könny. Minden lélekjelenlétemet összeszedve hideg tejet öntök a lángoló területre, parkoltatom kicsit, nyelem, cserélem, parkoltatom.

10-15 perc múlva már tudok levegőt venni, arcszínem az égővörösről rózsaszínre csillapodik, a szédülés is kezd elviselhető lenni.

Ekkor újabb hibát követek el. A szemből mutató és középső ujjammal kitörlöm a könnycseppet. A láng újra belobban, ezúttal a bal szememben. Futás a fürdőbe, ahol bő hideg vízzel próbálom stabilizálni a helyzetet.

Valamennyire sikerül is. Mire beütöm ezt a posztot, már majdnem látok.

Ha valaki lecsót akar főzni, szóljon, tudok adni paprikát.