Álomfejtõk elõnyben 4


Naponta álmodom furcsa, csavart történeteket, de a múlt éjszakai még ebből a sorból is kilógott. Az utolsó óriások haláláról szólt. Ha jól emlékszem, 5-6 óriás halálát álmodtam végig, plasztikusan, szépen, ahogy illik. Mindegyiket gépek ölték meg. Egyikre, talán az utolsóra, különösen jól emlékszem. Az óriás egy sokszintes, hatalmas kőbánya meredek falán fejtette a követ, dolgozott keményen, magányosan. Aztán hirtelen jóval távolabbról néztem a meredek sziklák övezte mélységet, az óriás innen már jóval kisebbnek tűnt. Láttam, hogy az óriás felett egy nála is tízszer nagyobb, gigantikus, fekete gépszörny dolgozik, és mintha csak szándékosan csinálná, úgy fejti, robbantja le a sziklákat, hogy a kedves, szorgalmas óriást lesodorják a mélybe a darabok. Így halt meg az utolsó óriás.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

4 Gondolat “Álomfejtõk elõnyben