Istenhez biciklizni 3


Persze, hogy profán, túlzó, erőltetett, és valljuk be, kissé béna megoldás Isten képbe hozása az utcai kerékpározás témája kapcsán, de azért valahogy nem tudok csak úgy napirendre térni a látvány felett.

Profi triálosokat (ez a neve ennek a bringás műfajnak) közelről először a tavalyi Balatone Fesztiválon láttam, amely mind helyszínileg, mind időpontjában összeesett valamelyik nagy kerékpáros találkozóval.

Az egyik tóparti büfé teraszáról – olykor a koncertek helyett – órák hosszat el tudtam nézegetni, ahogy mondjuk helyből felugratnak kétméteres rámpákra vagy éppen hátsó keréken egyik part menti kőről a másikra szökkelnek.

Itt készült az alábbi fotó is.

triál bicikli

Most pedig megtaláltam ezt a videót (a lényeg olyan egy percnél kezdődik, addig főleg hangulati előkészítés van), amely bizonyíték arra, hogy a newtoni fizika legyőzhető, és mivel az egész mai világképünk a newtoni fizikán alapul, innen már viszonylag könnyen le lehet vezetni az anyagi világ relativitását és az azon túl lapuló valóságot.

Jó, tudom, hogy erőltetett, de akkor is, basszus:

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=Z19zFlPah-o&hl=en&fs=1&color1=0xe1600f&color2=0xfebd01&border=1]


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

3 Gondolat “Istenhez biciklizni