Ma, január 22-én van a magyar kultúra napja. Ma ezt jó sokszor és jó pár helyen bemondják, leírják, hangsúlyozzák. Sok helyen mindenféle díjakat is kiosztanak.
Hogy minden mennyire érdekli az embereket, azt jól tükrözi a Hirkereső.hu hírportálnak a délután fél három körüli toplistája.
Szóval ez a magyar kultúra napja. És akkor tegyük hozzá, hogy interneten a hírek után kajtatni messze nem a szellemileg toprongy réteg szokása.
Még az sem mondom, hogy emiatt nem tudok aludni, csak annyit, hogy ez van.
Minap dolgom volt a sarki kocsmában. (Az uram ment át zöldségért meg cigiért nekem a boltba, de egy idő után gyanús lett, gondoltam, ha az uramat nem is cigit tuti találok a Vilmosban, az uram meg rágcsálja addig a sárgarépát, amennyivel később lesz kész az ebéd.) Hála istennek megtaláltam a férjemet a törzsasztalánál, aki nekem roppant megörült, így mindjárt meg is hívott egy kisfröccsre. El is fogadtam, mert marha gáz, ha berohanok a kocsmába, kitépem a kezéből a szatyrot, idegesen rágyújtok egy cigire, majd elrohanok. Szóval nem hozhatom ilyen kényelmetlen helyzetbe az uramat, aki köztiszteletben álló személy. Az meg külön unikum a környék számára, hogy az uram rendszerint velem együtt tér be egy borra (jó bor van), vagy egy barnasörre, ez nem divat, ma már feleségestül leülni a kocsmaasztalhoz, pláne beszélgetni is vele.
Viszont ez alatt a kisfröccsnyi idő alatt téma volt, hogy ki találta fel a gyufát, vagy legalább is a biztonsági gyújtót, kinek a nevéhez fűződik a dinamó, a feltaláló hol volt bencés tanár és még azon kívül hol, és ott még ki volt tanár, és ki nyúlta le a találmányt, mivel nálunk akkor a szabadalmi eljárás gyerekcipőben járt.
A helyzet csak a tévéműsort nézve reménytelen.
Azt hiszem, két hete nem volt bekapcsolva a tévé nálunk.
Korábban is alig ment, de most teljes érdekletenség.
Mi három tévét nem nézünk. Ez már luxus.