A Jó, a Rossz és a Csúf 2


a jó a rossz és a csúf

Nem úgy van az, hogy bort iszok és vizet prédikálok. Merthogy nemcsak javasoltam az ünnepek előtti tévéajánlómban, hogy fel kell venni a szilveszteri délutáni filmeket, de valóban így cselekedtem. Egy jó öreg VHS kazettára rögzítettem a Jó és a Rossz és a Csúf örök klasszikust, hogy aztán majd valamikor fiammal újranézzem.

Nos, újranéztük. És örömmel vegyes meglepetéssel konstatáltam, hogy ugyanolyan jó, mint amilyennek kamaszkoromban gondoltam. Western és anti-western egyszerre, látszik, hogy akik csinálták (rendezte: Sergio Leone), nemcsak a szakmai tudásukat, de szívüket is belecsömöszölték a filmbe.

Ami a legérdekesebb, az az időtállóság. 1966-ban forgatták a filmet, de még ma is nagyon frissnek és modernnek hat. Nemcsak hogy nézhető, de továbbra is nagy élményszámba megy. Legalábbis nálam. A műfaj legjobbja. Szerintem.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

2 Gondolat “A Jó, a Rossz és a Csúf