Ha téli szünet, akkor Bükfürdő. A bejáratnál egy vagyont hagyunk ott, 11 órakor már nincs üres ágy, a büfé – és minden – drága, mint a fityfene, a 260 forintos kávé majdnem ihatatlan, a létesítmény bizonyos szegleteiben még ott bujkál a szocializmus kísértete, kifelé vita a személyzettel, hogy visszakapjuk a letétben hagyott pénzt. Stb.

És mégis. Jövőre télen megint ugyanitt. És nyáron is.

Az a röhej, hogy mindezek ellenére épített strandon sehol nem érzem olyan jól magam, mint Bükfürdőn.

Tudnak valamit.