„Kihagyásos technika” – így lehetne jellemezni a titkos futó edzéstervemet. Ez a rejtelmes szóösszetétel azt takarja, hogy hiába akarok hetente többször is hosszabbat rohanni, már az is csoda, ha a hétvégén egyszer összejön a dolog. De leginkább az sem. Így aztán ma megint két hét kihagyás után vágtam neki a városszélnek, gyakorlatba ültetve a kihagyásos technikát.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ablakon kinézve egy szivacsos, ragacsos, nyirkos, sáros, ködös reggelt láttam, ami sok mindenre csábított, csak futásra nem. De erőt vettem magamon, hogy megint elfussak Olad után a parkerdő felé. És megint egész jól ment a dolog, ezek szerint működik a titkos technika. Nagyon úgy áll a helyzet, hogy futásügyileg nekem csak egyetlen dolog, a meleg tud keresztbe tenni. Pár évvel ezelőtt melegben feküdtem meg az árokparton egy futóversenyen – a rendezők őszinte riadalmára -, és ha meg kell állnom, akkor az kizárólag nyári napokon fordult elő, évente egyszer. A megfekvés után már kicsivel óvatosabb vagyok.

A dolog azért érdekes, mert alapból nem zavar sem a meleg, sem a hideg, elfogadom a világot olyannak, amilyen, és megpróbálok úgy örülni neki, ahogy van.

Szóval még a meleg futónapokra kell kitalálni valamit, ha melegszik az idő, nekifutok a napfénynek. Elvileg cimbi.