A vesztes demokrata 9


A világsajtó két nap óta arról cikkezik, hogy az USA első fekete elnöke mekkora bizonytéka az ottani demokráciának. És ez valószínűleg így is van, mi tagadás szépen beívelték az amik a labdát a világ feje felett. Majd ha Iránban keresztény, Magyarországon cigány és Romániában magyar miniszterelnök lesz, akkor lehet innen nagy hangon kritizálni az amerikai zsarnokságot, de addig kéretik ezt átgondolni. Még akkor is, ha Obama talán nem is lesz az a nagy szám, mint amire a többség számít, de ez másik történet.

Azért felhívnám még valamire a figyelmet, ami szememben nagyobb bizonyítéka az amerikai demokráciának, mint a fekete elnök: a vesztes beszéde. McCain vereséget beismerő beszédét – amikor majd csillapul az Obama-láz – valószínűleg többet fogják idézni, mint a győztesét. Nem akarja újraszámoltatni a szavazatokat, nem vonja kétségbe a választások tisztaságát, a győztes legitimitását, a nem üzenget a sorok között, nem szít hideg polgárháborút és nem néz jégkorongot a tévében. Helyette kicsit szomorúan, de büszkén beszél népe első fekete elnökéről, arról, hogy segíteni fog neki megbíróznia az előtte álló nagy nehézségekkel, és arról, hogy Obama az ő elnöke is. Aki persze nem volt KISZ-es privatizátor és valószínűleg pufajkája sincs, de akkor is. Nyilván kirakat, hiper-profeszionális PR meg minden, de tessék nézni McCain arcát és a kézmozdulatát a 15-20 másodperc körül, amikor hívei az új elnök fütyülésébe kezdenek.

Tudom, hogy nem divatos, amit mondok, de ezért szépek a tavak mentén elnyúló észak-amerikai lombhullató erdők. Legalábbis innen messziről.

Visit NBCNews.com for breaking news, world news, and news about the economy


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

9 Gondolat “A vesztes demokrata

  • mm
    athosa Bejegyzés szerzője

    Biztos vagyok benne, hogy nem nekem kell elmondanom itt, mennyire különbözik Magyarország és Amerika múltja, helyzete, a demokrácia szempontjából.
    Ott több mint kétszáz éve demokrácia van, nálunk pedig…?
    Ott lemond, lemondatják akár az elnököt is, ha hazudik, de legalább is számonkérik rajta a hazugságot, itt büszkék azok, akik hazudtak, a hazugság mellé állt a fél ország képviselője még a parlamentben is.

    Kérdezem én, hogyan működne együtt a republikánus elnök a megválasztott demokrata elnökkel, ha az pár hónap mulva kijelentené, hazudtam, hazudtunk reggel, éjjel és este is?

    Elnökök, miniszterelnökök felesküdnek,hogy hazájuk érdekében cselekszenek, ha nem igy történik, akkor a demokráciában ennek következménye van!

  • mm
    Ganaga Bejegyzés szerzője

    Urak!

    Az USA a világ legnacionalistább demokráciája. Nem gondolkoznak abban, hogy internacinalizmus. Nem kell a politikusoknak egy kis pénzért kilincselni a nagy EU-ban. Ott a kissebség saját nyelvén, saját szokásaival, de az Ámerikás lobogóval a házán éli mindennapjait – s ha valaki nem rakja ki a szomszédságból, akkor amolyan született feleséges lerohanásban lesz része.
    Ja, ha idehaza te kiteszed a nemzeti lobogót verőfényes napban, hogy majd „fényes szelek fújják”, náci – de legalább is magyargárdás miépes – vagy, a szoc-lib ideológától ittas pógár számára.
    Nem azt mondondom, hogy csináljunk rendet a fejekben, hogy mostantól minden így legyen, hanem csupán csak az életmódnyi különbséget érzékeltetni akartam volna…

  • mm
    Keresztes Szilvia Bejegyzés szerzője

    Egyet értek az előttem szólókkal!/athosa+Ganaga/
    Aki emlékszik még a „Mit kaptam az amerikai nagykövettől?” bejegyzéseire, ott ezt már egyszer kitárgyaltuk.
    Hogy lehetne a fejekben rendet rakni? Egy olyan országban, ahol nem is szeretné senki, hogy rend legyen, ha egymás ócsárolása helyett összefogna mindenki, hogy kimásszunk a sz**ból, amiben vagyunk!
    Hiszen akkor nem tudnának a zavarosban halászgatni, és amúgy is, a „hazaáruló”-zás lassan a becézési formák egyike lesz a parlamenti szleng-szótár szerint.
    Amíg tart a közvetítés, amíg ég a kamerák piros jelzője, addig megy a műsor.
    Aztán békésen leülnek egy kávé mellé megbeszélni, holnap ki hogyan fogja gyalázni a másikat!
    Ez a demokrásia á’la Ungarische Art!
    Le is kéne védetni, mint Hungaricum, ezt senki se tudja ilyen különleges módon elkészíteni!
    Van még olyan ember aki hisz bármelyiknek is?

  • mm
    athosa Bejegyzés szerzője

    valahogy elfelejtettük kimondani, Obama szűrök egész során keresztül jutott idáig, mondtak róla is épp elég rosszat, keresték a gyenge pontjait. Remélem csak szkeptikus vagyok, hogy nem merték rasszista módon támadni, de nyilván ez is benne volt a pakliban…
    Magyarul, a jövendőbeli elnök tiszta lappal áll a népe elé, a múltját feltárták és úgy gondolták, tiszta…

    Nekünk ellenben egy nímand jutott, akinek elévültek a bűnei!

    Amerikában talán még politikus sem lehetett volna az ilyen emberből, nemhogy min.elnök!

  • mm
    Rose Bejegyzés szerzője

    To Ganaga: persze, hogy nacionalisták, de úgy, hogy az már internacionalizmus. Más ugyanis nemzetállamban nacionalistának lenni, meg más egy olyan országban, ahol a lakosság X (szép nagy szám, csak nem tudom fejből, de majd utánanézek) százaléka még csak nem is ott született. Aztán jön még egy szép nagy szám, aki ott született, de a szülei még nem. Meg egy hasonló tétel mondjuk azokról, akiknek mér a nagyszüleik is ott születtek, de volt köztük magyar, ír, fekete, kínai, stb.

  • mm
    Keresztes Szilvia Bejegyzés szerzője

    Várj még egy kicsit, nemsokára elérjük!
    Csökken azok száma, akik itt jönnek a világra, és nő azoké, akik bevándorlók, ill. a szüleik azok.
    Még ha az erdélyieket nem is számítjuk közéjük, akkor se tart már soká, aztán, hogy ez jó-e avagy „nem szeressük” azt már mindenki eldönti maga!
    Részemről: becsületesen dolgozó és adozó bárki bárhonnan oké, de ha bűnözni és élősködni vádorol be szép hazánkba: KOCC LE INNÉT!