Óvakodj a Chellótól 3


Tegnap éjfél felé éppen készültem egy boldog, elégedett blogbejegyzésre arról, hogy immár három napja megy a UPC Chello anélkül, hogy pár röpke órácskára megszakadna a kapcsolat. Mondjuk akkor, amikor képgalériát töltök fel a szerverre.

Már majdnem nekikezdtem a nagy dicséretnek, amikor a jobb alsó sarokban ismét szürkére váltott a Skype zöld karikája a kis fehér pipával. Reggel 8-kor még mindig nem volt internet a Chellón.

Nem számoltam össze, pedig kellett volna: az utóbbi két hétben saccra két nap internetmentes állapot jön össze a leállásokkal.

Ez kérem minden, de nem szolgáltatás.

Szóval óvakodj a Chellótól.

Pedig korábban.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

3 Gondolat “Óvakodj a Chellótól

  • mm
    tm Bejegyzés szerzője

    Van alternatív ajánlatod 20/3-as netre? Ami valóban annyi és ami stabil? Ja, és nem 30 ezer forint 🙂

    Én hajnali négykor szembesültem azzal, hogy nincs háló. Hívtam a 1221-et, de már az automata bemondta, hogy Szhely, Debrecen és még valami körzetében a szolgáltatásban fennakadások vannak, elnézést kérnek.

    Ezt fel is vettem diktafonra, mert furcsa volt a három egymástól távoli város, csak ma nagyon sok munkám volt, nem értem rá utánakérdezni.

    Lehet, hogy a válság? Vetőforgóban minden este lekapcsolnak három várost?

    Egyébként én elégedett vagyok a Chelloval. Teszteken rendre jön a 18 megabit (a 20-at még nem értem el soha), feltöltésnél viszont megvan a 3 megabit. És nekem az utolsó is fontos, mert nagy mennyiségű adatot mozgatok.

  • mm
    Hold Bejegyzés szerzője

    Kedden itthon maradtam, hogy összes üzl. adm. elmaradásomat behozzam, délig nem volt net, eléggé felhúztam magam, aztán inkább visszamentem a földekre lenyugodni…
    Aztán este már lett net, dolgoztam is, szerdán viszont nem volt melegvíz meg fűtés, úgyhogy nem tudtam a NAGY munkaszagot lemosni magamról! Nem is baj, ehelyett fogadtam barátosnék társaságát, éjfélig elduma, aztán meg már volt net is meg meleg víz is, de én sajna elszunyáltam inkább…:)))

    Illen az élet errefelé NA! :))))