Mert például ilyen verseket tudott írni:
Mindenki ismerőse vagyok
és mégis mindenkinek idegen.
Keresd meg gyökereimet
számláld meg ágaimat
és a testvéremmé leszel.
(Kassák Lajos: Vagyonom és fegyvertáram, mottó)
Megjegyzés hozzáfűzése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
„De éjjel újra vesszük
Életünket és a napot,
Hogy újból eltévesszük.
Gondolkozunk, fecsérlünk
Kevésből, mit az Élet ad
És azt hisszük, hogy élünk”
Ady :)))
Eljött az emlékezés ideje és mi emlékezünk.
Zúzmara-koszorúkat rakunk illendően egy
sírra: a behavazott ország szemérmes ajándékát.
Mert el kell hitetni a világgal s magunkkal is,
hogy értünk a kegyelethez, a gyertyagyújtáshoz,
a föltámasztás ingerlő mesterségéhez.
Ilyen Ünnepet Kívánok!
Viszlát a jövő hétig!
„Minden olyan mozdulatlan …
Mult jövendő tán együtt van
Ebben az egy pillanatban?”
(Vajda János: Nádas a tavon)
Devecseri Gábor:
MINDEN, AMI VAN
Minden, ami van, versre méltó
és ami nincs, az is.
Az esti szélben fodrozódó kék tó,
a lányok ajka is,
a köd, a kés, az alma is,
a dombok halma is;
s mi meg sem álmodottként száll az éjben,
mind úgy eseng, hogy édes dalba térjen,
ha belehalna is!
A föld beszéde zúg az árban,
ez szól a dalban is.
Szivünk egy kis szivet visel magában,
mely hű, ha ő hamis,
vigyáz a fényre alva is,
zenél hallgatva is,
csak őt sebzi meg a szerelmes ének;
minden, ami van, fáj a szív szivének
és ami nincs, az is.
Még a múltkor akartam írni: ez a Devecseri-vers …… mit is mondjak …. elég ügyes, na.
Szeptember
Édes, édes most a nap,
bor van benn, vagy méz?
első csókban nyár és ősz
kéken összenéz.
Mámoros a levegő
lenge tánc a fény,
senki sincs ki ellenáll,
hősebb legyek én?
S vajon hősebb aki sír?
jobb-e aki fáj?
melyik hűség igazabb?
s már felel a táj –
gesztenyéken rőt levél
s második virág,
zsenge bimbók és avar,
bolond a világ?
Te is becsapod szívem
súlyod, bánatod?
mind ledobtad mit a sors
orvul rádrakott
s úgy perdülsz most táncosan
mint kit szél kavar,
álljak? fussak? melyik több?
honnan e zavar?
Új virágzás és gyümölcs
vegyül itt, mohó,
kecskerágó, bodza is
mind csupa bogyó
s mire kóró lesz a zöld
csipkerózsaág
virít majd a csitkenye
kihívó virág,
gúnyos, piros üzenet
mire jön a tél,
csattogó fehér fogától
senki sincs ki fél.
Háry János minden fa,
dicsekvő legény,
messze van még tél és fagy,
hencegjen szegény.
Te is hősködj ma szívem,
hidd a vágy, a nyár
örökké tart, jó kaland,
s mindig útra vár –
s feledd, feledd hogy a vég
mindig síri hó,
ahol annyi vágy után
megpihenni jó.
Hajnal Anna /csak az egyenjogúság nevében :-)))/
Ahány irány annyi haza
Ég a kõbánya katlana
kemény és üres a világ
aki amit fordítana
mind magához méri magát
ragyognak a galaktikák
mint a táguló korona
szalad a nép amerre lát
ahány irány annyi haza
de sehol emlék hogy hova
csak a csákány meg a lapát
az anyag édes mosolya
a fényes égi pocsolyák
s az indulat hogy odavág
s hogy nem fájt ennyire soha.
Bertók László
(bocs az ismétlésért, a blogomban már szerepelt).
Nagyon ajánlanán Varró Dani Szívdesszert című verseskötetét! Hölgyek öröme! 😉
Kányádi Sándor:
Viseltes szókkal
vannak vidékek ahol a szerelem
akár a harmat az árnyékos helyen
tavasztól őszig őrizgeti magát
szerény hasonlat de illik rám s terád
félszeg is mint az iménti asszonánc
de időt-jelző mint arcunkon a ránc
vannak vidékek ahová nehezen
vagy el sem ér a környezetvédelem
kimossák sóid kasza is fenyeget
csupán a harmat táplálja gyökered
tisztások széle északos vízmosás
ha annak vennéd hát legyen vallomás
vannak vidékek ahol csak úgy lehet
megmaradnunk ha kezemben a kezed
és a viseltes szónak is hamva van
ha félárnyékban s ha nem is boldogan
száríthat szél és süthet hevet a nap
míg a harmatból egy csöppnyi megmarad
1982
Hölgyek öröme nemcsak Varró Dani, de persze nagyon szeretjük!
:-)))-