Fazekas, Ipkovich és a T-Mobile 10


Szép kis ramazuri kerekedett abból, hogy Ipkovich György polgármester bejelentette, „hogy fel kívánja bontani a város szerződését a T-Mobile telekommunikációs céggel, miután a vállalat súlyos erkölcsi aggályának adott hangot Fazekas Róbert diszkoszvető olimpiai indulása kapcsán”. (Teljes cikk).

Még ennél is szebb mindennek az esszenciája: a politika és a multinacionális tőke elvitatkozgat a vegyipari konszernek és az olimpiának nevezett mega-showbiznisz árnyékában.

Éljen a sport, a test és a lélek harmóniája. Este elmegyek futni.

Itt olvashatók a különböző vélemények. Nekem tényleg nincs.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

10 Gondolat “Fazekas, Ipkovich és a T-Mobile

  • mm
    kiscsákó Bejegyzés szerzője

    Szerintem maximálisan igaza van a polgármesternek,hogy igy felháborodik.A doppingvétség amiről szó van Fazekas esetében az ,hogy nem adott megfelelő mennyiségü vizelet mintát./ ha jól olvastam és hallottam erről/.Két évre eltiltották a sporttól,kifizeti a pervesztéssel járó költséget,akkor meg mit fikázzák.Mostani teljesitményével elérte azt,hogy javasolták,hogy kijusson az olimpiára.Meg kéne neki adni az esélyt,hogy bizonyitson!!!!!S ha elbukna,na akkor lehetne dumálni.

  • mm
    athosa Bejegyzés szerzője

    Miután Kovács Ágit úgy meghurcolták nem hiszek a dopping ellenőrzésben.
    Muszáj nekik valamit felmutatni, hogy pénzt kapjanak érte…Tiszta politika, üzlet ez is…
    Én adnék esélyt a bizonyításra, és ha sikerül, akkor megfelelő válasz lesz a Wada vádaskodására.
    Fazekas nem doppingolt, hanem doppingvétséget követett el, azt hiszem.
    Hajrá, mutasd meg nekik!

    A T-Mobile meg ne moralizáljon, nézzen elöbb körül a saját háza táján…

  • mm
    devecseri Bejegyzés szerzője

    Szerintem ez az ügy már nem Fazekas „doppingvétségéről” szól. A T-Mobil már sportolók esetében nem ennyire finnyás. Nevezetesen van olyan sportoló még az olimpiára utazók között, aki korábban el volt tiltva dopping miatt, most mégis utazhat a csapatával és a kutya nem ugatja meg.
    Nem tudom a választ, de nem tudok napirendre térni az fölött, hogy Fazekast és Annust úgy meszelték el, hogy az esélyt se kapták meg ártatlanságuk bizonyítására, se támogatást a magyar sportdiplomáciától.
    Lehet, hogy a válasz nincs is oly messze Szombathelytől?

  • mm
    Pécsi Rudolf Bejegyzés szerzője

    apróbetü: A „másikon” meg mindenki sír a cikk után, hogy mennyire a pénz(szponzor) irányít. (jah:piacgazdaság vs. népi demokrácia)…

    Persze, hogy nem Fazekasról szól(t). Amúgy hajrá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Szóval. A T-társaságnak nem jött össze a MOB-os befolyás azér’ sajtóznak. Ipi meg lecsapott, mert ugyan a város költségvetése, gazdálkodása, finoman szólva is a „bányászbéka s…e alatt”, ott már nem tud rendet tenni. Ez az ügy itt az uborkakordonok között épp kapóra jött, hogy a szeptemberi nagy politikai roham előtt egy kis népszerűséget kapjon.
    Azért ebből persze nem kéne ellenzékesdit is kikerekíteni, de hát a demokrácia meg arról szól, hogy a (valós)többség dönt[pont].

  • mm
    athosa Bejegyzés szerzője

    ” Ipkovich György szerint azonban a cég „túlment az egyszerű véleménynyilvánításon. A T-Mobile egy nagyon konkrét ügyben egy konkrét személlyel kapcsolatban foglalt állást, nem általában a doppingról, ezért gondolom ma is azt, hogy ez nyomásgyakorlás” – mondta lapunknak a polgármester. ”

    No nézd csak, az kiabál, akinek a háza ég!
    Ipkovich Úr talán sohasem élt a nyomásgyakorlás eszközével?