Évente nagyjából két alkalommal nézek esti beszélgetős műsort. Most megtettem. Egyrészt mert az olasz-holland meccs után volt csatlakozóban, másrész mivel délután megjavíttattam a 20 éves Videoton Infracolor 2000 típusú készülékemet (1000 Ft).
Egy darabig aztán most megint nem fogok nézni ilyesmit. Ugyanis az SZDSZ új elnöke, Fodor Gábor volt a vendég, akit hiába kérdezett Krizsó Szilvia határozottan, értelmesen, hiába próbált legalább egy nyúlfarknyi konkrétumot kihúzni belőle, hogy mégis, hogyan képzeli el a párt – és vele együtt – az ország jövőjét, nem sikerült. Fodor alacsony helyértékű politikai közhelyeket mondott az ország érdekeinek előtérbe helyezéséről és az együttműködés fontosságáról. Ennyi erővel Besenyő Pista bácsit is kérdezhették volna, legalább azon röhögni lehet.
Krizsó azért a végén megjegyezte: „Köszönöm, hogy eljött, és mindezt elmondta nekünk.”
Fodor életében egyszer nyilatkozott nyíltan, mindenféle köntörfalazás nélkül, akkor amikor a könnyű drogok bevezetése mellett kardoskodott:
„Fiammal én is elszívnám …”
Mostani kijelentései, hogy csak akkor hajlandó a fidesszel ha tárgyalni, ha azok a választási törvényt, a magyar állampolgárság megszerezhetőségét és az Alkotmányt érintetlenül hagyják is mind-mind arra utalnak, hogy a régi liberó-bolsi rendszer egyik betonbiztos védője !
Őt se a magyar nemzet gazdasági, lelki felemelkedése, se az elcsatolt területeken élő nemzettestvérek sorsa nem érdekli.
Ő már csak ilyen … (se íze, se bűze)…
a jelenlegi helyzetben Fodor meghatározó politikus lehetne, ha elősegítené az előrehozott választásokat, amennyiben továbbra is ilyen lagymatagon viselkedik, még lábjegyzet sem lesz a történelem könyvekben…
Én is láttam. Bár ne néztem volna meg…
Bár finoman utalgatott arra, hogy a helyzet számára is képlékeny.
Viszont egyetértek, Fodor most akár még komoly politikussá is válhat.
Képlékeny, képlékeny. Az ország számára meg évek óta képlékeny. Keményítsék meg, ezért fizeti őket a nép.
Ha meg nem tudják keményíteni, akkor menjenek el utcákat aszfaltozni. Vagy legalábbis ne vállajanak el szerepet beszélgetős műsorokban.
Innen messziről nézve nem olyan bonyolult, hogy mit kellene az SZDSZ-nek csinálnia.
Ha azt mondanák, hogy itt a vége, fuss el véle, azzal jót tennének az országnak, maguknak, sőt talán a szociknak is.